A BETŰK MÖGÖTT
Bármit is mondanék magamról, pillanatnyi hazugság lenne, hiszen az egész élet egy önismereti utazás, és még nem értem a végére. Egy pár dolgot azért már biztosan tudok: nem az önéletrajzi adataim, a fizikai megjelenésem, a nemem, vagy az életkorom határozzák meg, ki vagyok. Persze elismerem, segíthet másoknak megérteni mit miért írok.
Nekem azonban nem az a célom, hogy megismerj, hanem hogy örömet lelj az írásaimban, és az öröm mellett esetleg képet magadról.
“Minél többet látok, annál kevesebbet tudok.” – hangzik el az egyik kedvenc dalomban. A kor előrehaladtával nemhogy bölcsebbé válnék, hanem még inkább kezdek naivan rácsodálkozni a világ dolgaira. Volt olyan életszakaszom, ahol azt éreztem, mindent tudok, mindent értek, én kontrollálok mindent. Mivel az életben semmi sem állandó, így ez az állapot is megtört. Mindenféle kéretlen behatásra teljesen másképp kezdtem el észlelni a világot. Ettől kénytelen voltam másképp is értelmezni.
A racionalizmusom, mint a Titanic, jéghegynek ütközött. Az óceán sós vizekén öntöttek el az érzelmek, az intuíciók és húztak le a kék mélységbe. Vagy mély kékségbe. Azóta ott korrodálok. Nem kell aggódni, jól érzem itt magam, ennek is megvan a szépsége. Kosztolányi soraiban találtam meg a magyarázatot erre az állapotra:
“A költészet határterülete ott kezdődik, ahol az értelem már tehetetlen.”
~ ~ ~
Egy unatkozó nyári délután leültem a nagymamám három részre osztott, tükrös fésülködőasztala elé, és találkoztam a végtelennel. Behajtottam a két oldalsó tükröt, és mindkét oldalon egy megszűnni nem akaró, folytonos képsort láttam önmagamról. Bűbájként éltem meg ezt a pillanatot. Biztos voltam benne, a túloldalon laknak azok, akik ezt most nekem megmutatták. Mindenáron szeretnék oda átjutni.
Önmagamat másokból tükröződve igyekszem megfejteni. Bölcs emberek, tudósok, filozófusok, írók, művészek gondolataiban, család, barátok és gyakran idegenek reflexióiban ugyanazt a végtelen fraktált látom, mint azon a nyári délutánon. Mellesleg nem restellek másokba tekinteni. Ha engedik.
A blogom tehát ugyanannyira szól Rólad, mint amennyire rólam.
Jó olvasást!
MIÉRT ALKONYPÍR?
clair-obscur, sötétedés, napszentület, szürkület, estve, árnyéklat, éjkorány, homály, esteledés, besötétedés, naphajlat, napáldozta, alkonyat, esthomály, félhomály, este, est, derengés, szürkület, naplemente, pitymallat, napáldozat, napnyugta, napszállat, borulat, napest, ború, alkony, napnyugat, napszállta, esthajnal, kora este, árny, vöröslés…
…csak néhány szó a sok közül, ami próbálja lefesteni ezt az egyszerre különleges és mégis mindennapos látványt. Színgazdag fényjelenséggel búcsút int a horizont alá igyekvő Nap, derengő hangulatot teremtve. Mintha a Teremtő minden nap adna nekünk fél órát, hogy ebben a megvilágításban átszellemülve számot vethessünk az aktuális nappal, időszakkal, vagy akár az egész életünkkel.
Ha becsukom a szemem, vagy csak szimplán elkalandoznak a gondolataim, én nagyon gyakran ebben a misztikus melankóliába érkezem. Ott állok a képzeletbeli alkonypírban, folyamatosan emlékeztetve magam az elmúlásra.
